A vérrög /96./

Al-zAlaq c. szúra, mekkai

Verseinek száma: 19

Ez az első szúra, mely kinyilatkoztatott a Koránból Aira'  barlangjában

A könyörületes és irgalmas Allah nevében

1/            Olvass az Urad nevében, aki teremtett.

2/            Teremtette az embert egy vérrögbol.

3/            Olvass! A te Urad a legkegyesebb.

4/         Aki tollal tanított.

5/            Tanította az embert arra, amit nem tudott.

/1-5.v./ A kinyilatkoztatás ezen öt áldott verssel vette kezdetét. Ez az első kegy és könyörület, amit Allah a teremtményei felé gyakorolt. Az első isteni jótétemény, amit az ő szolgái kaptak tőle. E versekben intés és figyelmeztetés található arra, hogy az ember egy vérrögből teremtetett. S arra, hogy a Magasztos Allah jószándéka nyilvánul meg abban is, hogy olyan dolgokra is megtanította az embert, amit addig nem tudott. A tudást adta nekik, ezzel tisztelve meg teremtményeit. Ez az a pont, ahol az emberek atyja, Ádám különbözik az Angyaloktól.

A tudásnak különböző megjelenési formái vannak: lehet, hogy csak az értelmünkben van jelen, lehet, hogy a beszédünkben ki is mondjuk, megjelenhet írásban is (szellemi, mentális, szóbeli, írott). Ezért Mondta: /3-5.v./

Az előttünk jártak mondásából való: „Rögzítsétek a tudást írásban” Továbbá: „Ha valaki olyan dolgot cselekszik, melyben tudás van, melyből tudás fakad, annak Allah olyan tudást hagy örökül, melyet még nem tudott.”

A Sugallat /wa›y/ kezdetének hagyománya:

Imam A›mad jegyezte fel zL'iša-ra hivatkozva, aki így szólt: „Az első dolog, amivel a sugallat kezdődött a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) esetében, az az "igaz álomlátása" volt /ru'ya sadiqa/. Bármit álmodott a Próféta, az bekövetkezett (olyan világosan), mint a hajnalhasadás. Az Isten aztán megszerettette vele (mármint a Prófétával) az egyedüllétet. Gyakran elment Aira' hegyére, ott meditált, és aszketikus gyakorlatokat végzett /ta›annut/ számos éjszakán át. Majd visszatért Hads™a-hoz, hogy felszerelje magát a szükséges dolgokkal, hogy aztán hasonló módon cselekedjen. Így ment ez egészen addig, míg lebocsátatott rá a sugallat. Ő ekkor Aira' barlangjában volt. Odajött el hozzá az Angyal, s azt mondta: „Olvass” /iqra'/. A Próféta válasza erre: Nem tudok olvasni /ma ana bi-qari'/. Erre megragadta őt, erősen megszorította, fojtogatotta, míg majdnem kiszorította a lelkét. Ezek után eleresztette, és újra felszólította:”Olvass!” Nem tudok olvasni - válaszolta a Próféta.

Másodjára is megszorongatta úgy, hogy elakadt a lélegzete, majd elengedte és újból felszólította: "Olvass!"

Nem tudok olvasni! -válaszolta a Próféta. Harmadjára is összeszorította úgy, hogy a lélegzete is elállt. Majd elengedte és így szólt: „Olvass az Urad nevében, aki teremtett...”, míg el nem jutott addig a részig, hogy ”... mit nem tudott." A kapott sugallattól remegve tért vissza Hads™a-hoz, és azt mondta neki: „Takarjatok be! Takarjatok be!” /zammil»ns, zammil»ns/ Betakarták, míg el nem múlt róla a remegés.

- Mi van velem, ó Hads™a? -kérdezte, majd elmesélte a vele történt eseményeket.

- Nagyon féltem -tette hozzá.

- De nem! Örvendj! Allahra mondom, nem fog téged Allah soha lealacsonyítani. Hiszen te mindig ápoltad a rokonokkal való kapcsolatot, mindig igazat szólsz, elviseled a kellemetlenséget, barátságosan bánsz a gyengékkel, és jól bánsz a vendégeiddel. Ezután Hads™a elment vele Waraqa bin Naufal bin Asad bin zAbd al-zUzza bin QuLayy-hoz, Hads™a nagybátyjának a fiához. Ez a férfi még az iszlám előtti korban /™ahilsya/ keresztény lett, s arabul ismerte az Evangélium azon részeit, melyeket Allah úgy akart. Nagyon ismert, tudós férfiú volt, aki vak volt. Ó, nagybátyám fia! Hallgasd meg, mit mond testvéred fia. Mit láttál? - kérdezte Waraqa. A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) elmesélte neki is.

Ezek után Waraqa így szólt: Eljött hozzád is a Nam»s (szó szerint törvényt jelent), mely eljött előtted Mózeshez is. Ó, bárcsak fiatalabb lehetnék! Ó,bárcsak élnék még akkor is, mikoron a néped majd elűz téged! Akkor azt kérdezte a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): „Ki fognak engem űzni?” Waraqa azt válaszolta: „Igen”. „Az olyan férfi, mint te, s aki hasonló üzenettel érkezett, mint te, azzal mindig ellenségesen viselkednek. Ha megérném azt a napot, bizony segítenélek téged.” Ezután nem soká meghalt Waraqa bin Naufal.

A kinyilatkoztatás sora is megakadt. Olyannyira, hogy a Próféta nagyon elkeseredett. Ez a szomorúság annyira súlyosbodott, hogy a Próféta többször felment a hegyek ormára, hogy levesse onnan magát. De bármikor felért egy hegycsúcsra, mindig megjelent előtte ¤ibrsl, s azt mondta neki: „Ó, Mu›ammad! Te valóban Allah küldötte vagy.” Ebben megnyugodott a lelke, s visszatért. S akárhányszor csak rátört a szomorúság a kinyilatkoztatások szünete miatt, mindig megismétlődött ¤ibrsl és a közte leírt jelenet." Ez a hagyomány az-Zuhrs közlésében maradt ránk.

 6/        De nem! Az ember bizony túlkapásokra hajlamos.

 7/            Önmagát elegendonek vélve.

 8/        De Uradhoz lesz a visszatérés.

 9/            Hogyan vélekedsz arról, aki megtiltja

10/       egy szolgának, hogy imádkozzon?

11/       Úgy véled-e, hogy az igaz úton van?

12/       Vagy az istenfélelmet parancsolja meg?

13/       Nem inkább hazugnak tart és elfordul?

14/       Vajon nem tudja-e, hogy Allah látja?

15/       De nem! Ha nem hagyja abba homlokánál fogva vonszoljuk el.

16/       Egy hazug, bunös homlokánál fogva.

17/       Hívja csak népét.

18/       Mi majd szólítjuk a kínzó angyalokat.

19/       Nem, ne engedelmeskedj neki! De borulj le Urad elott, és közeledj hozzá!

/6-8.v./ A vagyona gyarapodásával az ember hajlamos a túlkapásokra, ezért hangzik el a fenyegetés. Azt mondja a Magasztos Isten az emberről, hogy "kegyetlen saját magával szemben, ha sok a vagyona." Ezért fenyegetőzött a Magasztos Isten: „De nem! Az ember bizony túlkapásokra hajlamos. Önmagát elegendőnek vélve.” Allah lesz a végső pont, Őhozzá lesz a visszatérés. Kérdőre fog vonni vagyonodról. Honnan gyűjtötted azt, mire költötted? Van egy megszakadt láncú hagyomány, mely szerint: Két mohóság soha nem lel kielégülésre: a tudomány, a tudást szomjazó mohósága, és a világot hajszoló mohósága.

/9-10.v./ Ab» ¤ahl (Allah átkozza el) okán nyilatkoztatott ki e két vers. Majd következett a /11. v./, mely illő módon figyelmezteti Ab» ¤ahl-t: „Nem gondolod-e Ab» ¤ahl, hogy az, amit tiltasz /mármint az ima a Háznál/, nem az az igaz úton járás?”

/14.v./ Nincs-e tudomása arról, hogy Allah látja, hallja a szavait. S ezért majd jár az elszámolás. Majd fenyegetésként: /15.v./ Ha nem vonja vissza ezt az ellenségeskedést.

/16.v./ Hazug a beszédében, téves a cselekedeteiben.

/17.v./ Segítséget kér a népétől.

/18.v./ Ők a büntetés angyalai, s majd kiderül, ki lesz a nyertes. A mi csoportunk, avagy a tiétek?

Imam al-Buhars jegyezte le, Ibn zAbbas-ra hivatkozva: „Ab» ¤ahl azt mondta: „Ha meglátnám Mu›ammad-ot imádkozni a Kazba-nál, bizony mondom a nyakára taposnék.” Ez a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) fülébe jutott, és ő azt mondta: „Ha ezt megtenné, bizony elvinnék őt az angyalok.”

„Nem, ne engedelmeskedj neki!” Te, Mu›ammad, ne engedj annak a tiltásnak, amivel hozzád fordul. Imádkozz bátran, ahol csak akarsz, Allah fog rád ügyelni, győzelemre segíteni és óvni téged az emberektől.

„De borulj le Urad előtt, és közeledj hozzá!” Ahogyan az Muslim µa›s› c. hagyománymunkájában olvasható Ab» Hurayra közlésében: „Így szólt a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): „A legközelebb van a hívő az ő Urához, mikor leborul. Ekkor mondjatok sok fohászt.”

A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) leborult "mikor az ég kettészakad" [LXXXIV.] és a "recitálj az Urad nevében, aki teremtett" szúráknál.